semmi
Sötét éjszaka van, tiszta égbolt festi alá a telihold bánatos nyugalmát. saya az ablakban ül, gondolataiban elmélyedve kémleli a csillagokat, melyek parányi glóriákat fonnak az emberiség feje fölé. mintha ez megvédené őket…már későre jár, de saya továbbra is az eget vizsgálgatja. mindig komoly. komoly és rideg. úgy gondolja, már mindent elért az életben. legalábbis a világ és az emberek felé ezt mutatja, mert valójában, a lelke mélyén, annak is legelrejtettebb zugába tudja, hogy semmilye
Sincsen.,,semmi…túl sok helyet foglal el az életben…az életemben…”olyan mint egy kép, mely apró szárnyaival kirepül a végtelenbe, és magával visz valamit, valami értékeset. elveszi a halandótól azt, ami halhatatlanná tenné őt.
egy üres tekintet…egy kifejezéstelen arc, mely már nem mutat semmit...
